Ritkán szólok reklámról, mert nincs – ami ízléses és ötletes volna manapság. Az egyre népesebb marketingestábor már megkapó szlogeneket is alig ötöl ki. Ezért fordulok most a nonverbális kifejezéshez, ahol az egyik divatház zseniálisan ötvözte a fotózás csínját-bínját, hogy igazi érzéki csalódást – szemfényvesztést – hozzon létre.

Szeretném, hogy az emberek lássák, mi mindent megtesz egy cég vásárlói köréért, értünk, emberekért. Továbbmegyek: nem leplezett célom, hogy az értelmünkkel lássuk, ne pedig a reklámok által keltett vágyainkon, elvárásainkon keresztül.

Reklámok

Ahogy a nyomtatott sajtó és irodalom szerepét fokozatosan átveszi a digitális, mozgóképekkel teli média, letűnni látszik a magvas gondolatok, mesteri szójátékok kora.[1] Az új generáció olyannyira hozzászokott az információözönhöz és kritikán aluli műsorokhoz, hogy a reklámszakma egyetlen ökölszabályra alapul: minél többször leadni, legyen az bármilyen silány produkció.[2] Ezt a kulturális helyzetet szokatlanul ragadja meg több ponton is a Triumph új terméksorozata, amelynek plakátjai a napokban elözönlötték a várost.

A következőkben kedves olvasómnak az általam felfedezni vélt hatásmechanizmus részleteit írom le, mint személyes véleményt. A nevezett márka kiválasztását az indokolta, hogy ők álltak elő idén elsőként egy remek plakátsorozattal, melynek zsenialitását a lehetséges negatív társadalmi hatásaival állítom szembe. Minderre sem az említett divatháztól, sem a konkurenseitől, sem mástól felkérést és jutalmazást sem kaptam.

Nemkonvencionális technikák

A plakátra tekintve domináns a fehér háttér, egy professzionális fotóstúdió légkörét idézi, úgy, ahogy az az emberek képzeletében él: rengeteg fény, sok odafigyelés. Végeredmény: tökéletes összhang és makulátlan megjelenés. Már-már elhisszük, hogy a képek Photoshop nélkül is mehetnek a nyomdába.[3] Egyértelmű az üzenet, konkurenseikkel ellentétben nem a terméket helyezik a hétköznapi életbe, hanem a viselőjét a stúdió világába.

Úgy gondolom, esett már szó a meghatározó fehér háttérről. Ez a ragyogás onnan ered, hogy a fényforrást a modell mögött helyezték el. Gyakorlati szempontból ez a megoldás eredményezi, hogy a fény a modell oldalára szinte érintőirányban esik, minden formát nagyon részletes tónusvilággal hangsúlyozva: minden mélyedésnek vagy domborulatnak árnyéka van. Mint egy jó térképen, a síkbeli fénykép valódi térhatást ad. Ez épp ellentéte annak, amikor bőrápolási termékek reklámozásához a fotós objektívjéhez helyezik nagyon közel a villanót vagy fényforrást, és minden látható pontba[4] ugyanannyi fény jut el, kvázi síkbeli hatást elérve kész a ránctalan bőr.

Talán említettem már, hogy domináns a fehér háttér. Olyannyira, hogy a modellek árnyékba burkolóznak. Öt egyéni plakát, öt gyönyörű nő sétál felénk az áramlástan tanszéket is megszégyenítő szélcsatornában. És minden alkalommal valami újat mutatnak, az arcukat szinte lehetetlen kifürkészni ebben a megvilágításban. A hatodik poszter együtt ábrázolja őket, mire József Attila sorai jutnak eszembe. Álljunk meg egy pillanatra! A divatház honlapját átlapozva a fotózásnál egyetlen modell neve jelenik meg, mégis minden egyes plakáton egy újabb nő néz szembe, olyannyira sejtelmes, hogy identitása szinte elveszik ebben az érzéki csalódásban.

A modellről

A termék arca Alba Carillo Pariente, akiről érdemes tudni, hogy a Triumph szerint megnyerte a 2007-es spanyol Supermodelo TV show-t. (A show oldala és a Wikipédia cikke szerint csak 4. lett, a nyertes Noelia López…). A választás utalhat az európai piac fontosságára, de arra semmiképp sem, hogy ugyanazt megkaphatja otthon, ami a plakátokról köszön. Lássuk be, spanyol negyedik helyezett szupermodellből is csak keveseknek jut, és valószínűleg közülük sem mindenki jártas a sminkelésben és a fényhatások beállításában. Végül még egy gondolat, amit Varga Péter könyvéből adaptálok szabadon: mint minden reklám, ez is olyan tudatalatti vágykeltés, ami kielégíthetetlen szükségletekhez vezet, mert amellett, hogy a stúdió és a modell nem jön házhoz, tudni kell, hogy a ráncok úgy simultak ki, hogy sok pénzért, sokat mosolygott mindössze néhány jó kép kedvéért.

Sőt! A Triumph honlapján a fotózás részletei között megtudjuk, hogy a stúdió is minden rezzenését 24 kamerával figyelte, így egyetlen jó pillanat és kedvező szögű beállítás sem kerülhette el a figyelmüket.

Jó vásárlást!

Végül még egy képet szeretnék közzétenni, a cikk elején levő a Triumph honlapján közzétettel azonos színvilágú, a mostani kicsit derített, hogy végre megjegyezhessük a modell arcát.

forrás: http://www.triumph.com/hu/ewt_bg/GWF/ShapeSensation_Composing_without_Gl...

Ezen információkkal felvértezve kedves olvasóm, bátran indulhat következő bevásárlókörútjára, hogy beszerezzen egy darabot a kollekcióból.

[1] Ki ne emlékezne Szilágyi István előadásában a „kisimítja a ráncokat és garantáltan fiatalít” mottóra? Vagy akár mentolos cukorka maradandóan nyelvrombolónak minősített „az orromat is tisztíccsa” szlogenjére.

[2] A tanulás folyamata evolúciósan is a sokszor látott ismétlődő jelenségek kiválasztására összpontosít.

[3] Persze a sajtó néha még a legjobb hazai modellekkel sem elégedett.

[4] Ez némi pontosításra szorul, ahol a felületnek a fénysugárral bezárt szögét figyelembe kell venni, továbbá azt hogy a felület minden térszögbe közel azonosan szór vissza, textílián, bőrön nincs tükörszerű reflexió. Precíz eredményhez a fényforrást is a fotós mögötti síknak célszerű idealizálni.