Néhány idézet. Amikor először összegyűjtöttem ezeket, eléjükírtam egy rövid szentimentálisra sikeredett mentegetőzést, nehogy valaki rám vonatkoztassa ezeket:

Mielőtt bárkiben bizonytalanság ébredne, hogy ezek hogyan határozzák meg a személyiségemet, hogyan nyújtanak útmutatást, leszögezem: legjobb szándékom szerint sehogy.

Most, a weblapom költöztetése kapcsán megérdemelnek egy második előszót. Immár racionálisan:

Felesleges ezeket ma rám vonatkoztatni, mert régi helyzetekre való reakciómat vagy azok revízióját fogalmazzák meg.

A bevezető további részét változatlan formában adom közre:

Élmény, szálló életérzés, erő, szépség vagy katarzis volt bennük, mikor hallottam őket. Most sem magam miatt írom, hanem hálából és adózásul azoknak, akiknek a fejében épp ebben a sorrendben ezek a szavak összeálltak.
Talán más is megáll előttük töprengeni, csak egy múló pillanatra.

„Ahogyan szinte észrevétlenül fordult nyárba a tavasz,
olyan nesztelenül surrant be az erdő fái közé az ősz,
és lassan lebegve, kerengve hullani kezdtek a sárgult levelek.
Úgy tűnt, mintha fájna válniok a kopaszon maradó ágaktól.
Az eddig oltalmazó erdő nem rejtekhely többé.”

(Vuk (mesefilm Fekete István regénye alapján) – Forgatókönyv: Dargay Attila, Imre István, Tarbay Ede, Mesélő: Bitskey Tibor)

 

„Fényév távolság, csak hallgatom, csak bámulom,
Zengő Fényország, hogy láss csodát egy életen át,
Nézem tisztaságát még sem értem,
Hallom hangjait és el nem érem...”

(Fényév távolság – A padlás (musical) – Dalszöveg: Sztevanovity Dusán, Előadó: Presser Gábor)

 

„Sokáig nappal és éjjel úgy érezte, állandóan eltávolodik valamitől. Nem volt honvágya, nem gondolt nosztalgikusan a családra, az olasz tájra. Néha megijedt, mint aki iránytű nélkül járkál egy labirintusban, és minden lépéssel reménytelenül eltávolodik valamitől, ami fontos volt számára. De egy napon észrevette, hogy akaratlanul is közeledik valami felé.
Nem tudta meghatározni, mi az, ami felé közeledik. Semmi esetre sem New York volt az úti cél. Mint akit megragadott egy gravitációs erő, megdöbbenten észlelte, hogy már nem tud szabadulni. Asztronómusok bizonygatták, hogy az űrben vannak „fekete lyukak”, kiégett galaktikák, melyek vonzási energiája magába húzza a környező csillagvilág égitesteit. Meghirdették, hogy ennek a kozmikus gravitációs erőnek a sűrűségén fénysugár sem tud áthatolni. A „fekete lyuk” népszerű fecsegés volt az újságokban.”

„Mint az űrrepülő, aki a sztratoszféra légritka térfogatába került, szomjasan lélegzett. A hiányérzet, amely az amerikai honfoglalás első éveiben asztmatikusan fojtogatta, most a fuldoklás tüneteivel jelentkezett. És aki mint megdöbbenten észleli, hogy egy képessége sorvad, afrodiziákus gyújtásra sem tud felelni, kalandokat keresett.”

(Márai Sándor – Szívszerelem)

 

„Apám hitte az otthon melegét,
Apám hitte az ünnep örömét,
[…]
És én hiszek a mikrobarázdában,
És én hiszek a táguló világban.
És én hiszek a lézersugárban,
[…]
És én hiszek, hiszek, hiszek apámban.”

(Apám hitte – Előadó: Zorán)

 

„Megértettük, hogy a múlt létezik, de a jövendő nem.”

(Teller Ede)

 

„Íme a Föld.
Sose lehet tudni, hogy hol van a fent és lent.
Íme az ember.
Nem lehet látni, de ott van a lényeg benn:
Van-e titka?
Van-e íze?
Van-e szíve, ami jó?
Van-e magja?
[…]
Ember, mint a Föld olyan,
Gombócnak is lelke van!

Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó!
Felszín édes hó...
Rajta aranyszínű morzsa!
[…]
Benne van a kenyér, benne van a víz!
Benne van a tudás, benne van az íz!
Benne van az idő, benne van a só!
Benne van a válasz: embernek lenni jó!
[...]
Jó, jó, jó, jó!
Ez egy jóízű kisbolygó!”

(Szilvásgombóc – A padlás (musical) – Dalszöveg: Sztevanovity Dusán, Előadó: Presser Gábor)