Jövök lefelé a sástói kilátóból. Társaim ügyesebbek voltak, a többi turista előtt nekiveselkedtek a 258 lépcsőfoknak. Előttem halad anyuka, előtte egy hatévesforma kislány, legelöl apuka. Megdicsérik a kislányt, hogy milyen ügyesen jön lefelé, mire ő:

– Valójában be vagyok rezelve, csak bátornak tettetem magam. – Mondanom sem kell, frappáns válaszával egyből megnyerte szimpátiámat, de érzem, sietnem kellene. Az alsó teraszhoz közeledve megkérem anyukát, legyenek szívesek elengedni, készségesen félrehúzódnak. Még utánam szűrődik a következő beszélgetés, aminek eredetiségével a kislány megajándékozott:

– Gyere, engedjük el a bácsit, ha nálunk ilyen kis Csiga halad elöl. – Nem vagyok olyan idős, de már nem akadok fenn azon, hogy szülők „bácsiznak”.

– A kicsi Csiga fél – válaszolja a kislány.

– Mitől fél? Talán a sebességtől? – élcelődik apuka.

– A Csiga legnagyobb ellensége a magasság. – Ebből a kislányból még lesz valaki, jegyzem meg magamban.