A Rákóczi téri ablakpárkányok árnyékai már álmosan hosszúra nyúltak a még égető napfényben, mikor szemem megakadt egy ismerő sziluetten. Nem volt magas. Nohát, a nyári szünet végeztével ő is visszatért. Őszes szakálla nem fedte el ápolatlan arcát. Himbálózó lábaival begördült a kocsik közé. Közelebb érve már jól kivehető volt a kopott pokróc kockás mintája és az is, ahogy a kis kosárka csengve megtelt. A vázon szikrázott a napsugár, az autósok adtak neki. Néhányan jó szándékból a többiek hessegetve, nehogy az ő járgányukhoz közelítsen. Makulátlan fekete háttámlája hamarosan újra előbukkant a takarásból, és már a járdán volt, mire zöldre váltott a lámpa. Keze ügyetlen, de lába mind gyorsabban hintázott a kerekesszék pántjára támasztva.