Miért és melyik közösségi portálokon kell jelen lennem, került szóba tegnapelőtt, a Bolyai Önképző Műhely foglalkozása ebédszünetében. Megfordítva a kérdést, most részletesen kifejtem – amit ott csak érintettem, – hogy mit tesznek az egyes portálok a megnyerésünkre és min buknak el.

A személyes én-márkához hasonlóan elmondható hogy alapítványok, iskolák csúszhatnak le pályázatokról, mert Facebook-on nem elérhetőek. A kérdésre adott egyik válaszom az egyeduralom megtörése: amint több ekvivalens alternatíva jelenik meg, az emberek már nem lesznek jelen mindegyiken, a pályáztatóknak is nehezebbé válik a dolguk, és talán visszanyúlnak a Magyar közlönyhöz.

Ne kergessünk ábrándokat. A Social Network (Közösségi hálózat) című film egyik jelenete nagyon jól kidomborítja, mitől rettentő sikeres a Facebook: az emberekre címkéket ragaszt, virtuálisan bármit megtudhatunk – kérdezés nélkül: kapcsolatban van-e, hányszor volt részeg, szereti-e a szivárványszínű sörényes pónilovakat, stb. Talán csak maguk az adatkezelés átláthatóságáért küzdő szervezetek tudják, ezek közül mit oszthatok külön-külön, és mi látható a világnak.

A Google általam nagyon kedvelt Plusz szolgáltatása éppen ezen a téren alkotott, kezdetektől fogva minden megosztott tartalomnál megkérdezi, kinek szánom azt. Ezzel nem csak én érzem magam biztonságban, hanem ügyesen használva, az olvasóimat is megkímélem a felesleges üzenetektől. Sajnos úgy érzem, pont ezen fog megbukni a Google+ szolgáltatás: nincs elég tartalom. Márpedig egy közösségi portál abból él, hogy a felhasználók ott töltik az idejüket és tartalmakat generálnak, valamint a többi felhasználó által generált tartalmat olvassák.[1]

A másik probléma a számunkra érdekes tartalmak kiválogatása. A Facebook erre adott válasza egyszerű csoportosítás gyorslistákba: ki melyik iskolába, városba tartozik, ezek alapján válogatatunk a hozzászólásokban.[2] A Google-nél azt gondolnánk, hogy a körökkel ez önmagától megoldódott. A szétválogatás igen, a megjelenés kevésbé. A fő falra kerülő tartalom mennyisége körönként szinte fokozatmentesen állítható, de ez nem véd azoktól, akik túl sok kevéssé érdekes bejegyzést írnak. Fájó látni, hogy a Google kezében ott a megoldás, de mégsem használja. A relevancia alapú szűrés mind a keresésben, mind a prioritásos postafiókban adott, csak egy lépés volna kiértékelni, mit +1-eztem, mit töröltem a falról, hogy ezek után csak a számomra fontos bejegyzéseket lássam. Félek, ha ezt elmulasztják, akkor a Google+ is az Orkut és a Buzz (Zümm) kényszerpályájára lép.

[1] Minőség és mennyiség tekintetében a rendszer önszabályzó: burjánzik a középszerű helyesírás és a közönséges stílus, mert itt csak így lesz bárki elég népszerű, a napi hozzászólások számát pedig korlátozza a 24 órába sűríthető billentyűleütések száma, amit a számítógép még túlhevülés nélkül elvisel.

[2] Ezen túl minden felhasználóra három szinten szabályozhatjuk a megjelenő tartalmakat: minden hozzászólását, legtöbbet vagy egyet sem akarunk látni. Kevés olyan embert ismerek, aki él ezzel a leheőséggel.